Hitvallások “a dolgokról” Avagy, hogy van ez “mi” nálunk, meg “mi” nálunk:)

Szóval először is: a hajam rózsaszín lett. Részlegesen. Legalább.
Mert aztán sokszínű vagyok.- jajjj de rossz stejgben vagyok (stejg-ahogy “mi mondjuk romásan”, flow, életritmus, “jópassz”, ihletett állapot…)
A lányaim egyértelmű véleménye a legújabb frizkómra: unlike. Habitusuknak megfelelően eufemizáltak (vagyis ahogy “a másik mi” a többségiek mondjuk, az eredetileg sértő mondanivaló finomított változata )): a “jaj neee”-től, az “ééés milyen volt a napod?!”-ig terjedt.Szerintem meg jó. És nem vagyok hozzá túl öreg és vagyok hozzá elég vagány. Azért is. Azért se:)

Szerintem meg jó. És nem vagyok hozzá túl öreg és vagyok hozzá elég vagány. Azért is. Azért se:) (Különben csak hajbemosó. Erre meg bátran mondjuk, hogy “habi vagi”:)
És akkor a kevéssé fontos dolgokról:)
1. A harmadik leányom mámma ballag az oviból. Jajj nagyon nagy izgalomban voltunk mán napok óta. Minden ovis életében ezek nagy mérföldkövek. Közösen kiválasztottuk a ruhát, harisnyát, cipőt, hajfonatot készítettünk…
Ma van a lányaim apjánaka szülinapja is (de mér minden egy napon ezt meg tudja mondani nekem valaki? És mér mindennap 100 dolog?), így elég komplikált volt megszervezni, hogy a csillagocska ballagására is jusson idejük a lányoknak. De magától érthetődő volt, hogy egyik eseményről sem maradhatnak le. Testvér ballagása, apa szülinapja: egyformán fontos. Alap:)
Olyan büszke vagyok a nagylányaimram hogy ígyen gondolkodnak. Csodálatosak. De tényleg. Ez az, amit nem lehet erőltetni. Vagy bennük van a “jóérzés”, vagy nincs. (Egyébként hajlamosak vagyunk ezt az érzést is a “mienknek” vallani, a családszeretet, összetartás ereje: nekünk romáknak, ezek az értékrendünk alapjai…)
Ja és Lili első gimnáziumi szülői értekezlete is ma lesz. Szóval, nagyon húzós nap, ami a lányaim segítsége nélkül szinte teljesíthetetlen.
És még fagyizós ünnepség is lesz csillagocska tiszteletére, meg meglepi ajándék….
2. Az egyebek között említeném meg, hogy napok óta nem aludtam, Az egy hét alatt összesen nem aludtam 10 órát se. Ez köszönhető annak, hogy egy általam írt kritikán aluli doktori esszé vázlatát elővettem és megírtam a szűk időkerethez képest (éjjel is dolgoztam rajta) viszonylag rendesre. Es a napi sok gondnak és bajnak is betudható hogy ha tudnék, akkor se jön álom a szememre.  (Na így aludjam szépre magam…- repkednek a humor bom-bomjaim, jajj:))
Na de (és nyugodtan jöhet a dobpergés). A 12.óra 00 perces határidőt tartottam, 11 óra 51 perckorkor sikerült elküldeni a doktori esszémet. (Velem nem bírtok, hát neki megyek a világnak, oszt megküzdök a csillagos egekkel!- mi van? – ez még csak nem is szinesztézia (két különböző érzékterületről vett kép összekapcsolása- ahogy a többségi “mi” mondjuk, , de legalábbbbis jaszkaliság, már ahogy a másik “mi” mondjuk romásan: vagyis ok nélküli menőzés, felvágás, “habisztiskedés”) Remélem az életérzésem átjött,: “Jól van Nótár, legalább megpróbáltál mindent, ami erődből, idődből kitelt…, meglátjuk meddig jutsz vele.”
Kiscsillag reogálása minderre:
-Dejóóó. Naaa, akkor végre ma olvasol mesét? Már napok óta nem kaptam mesét. – így mondja: nem kapott mesét.
– Húúú, igen a mese nagyon fontos a gyerekek életében. Sajnálom, hogy ez most háttérbe szorult, igyekszem behozni. -” ilyen “gadzsósan” (nem cigányosan) beszélek a nem cigány gyerekemmel? Hát hogy lesz belőle jó cigány:)))
– Hát jó. Mert nekem nagyon sokáig kimaradt ez, és mostmár nem akarom.
– Igen ebben igazad van. Ma már olvasunk mesét.
– Jajjjdejóóóó!!! Úgy szeretem, ahogy olvasol. Szeretlek anyukám! Nagyon szeretlek. Annál is jobban. Köszönöm!!! (ölelés)
Képzeljétek olyan szépen mondja vissza a meséket. Kitaláltam, hogy esténként különböző meséket olvasok, régit, újat, on line, könyből. És nagyon szereti a változatosságot. Olyan jó látni, hogy másnap visszagondol rá: és nevetve meséli el, az emlékeit. Csoda egy aranyos kislánykám ő nekem. Szeretem a szép fehér bőrét, a csontos ölelését, a kuncogó hangját, és azt az édes, ízes, ravasz mosolyát, és még a szeme forgatását is, de ezt semmiképp ne említsétek neki:) .- most tanítom, hogy szokjon le róla….
3. Különben tegnap (többek között) kisccsillag találkozott anyukájával is. Mint már említettem, mióta velem van, rendszeresen találkoznak. Több, alkalommal kérte had menjenek ki az udvari játszótérre. Örültem neki, hogy épül a kettőjük közötti kapcsolat. Hagytam is őket egyedül. Nagyon is támogatom ezt, hisz a gyökerek nagyon fontosak, (már csak a bőre színéből is fel fog sejleni benne, hogy ki ő, honnan jött, s ezt fontos is tudnia, hisz a társadalom folyamatosan tükröt mutat nekünk- görbét).

Mindig is dicséretesnek találtam, hogy egy anya képes belátni a képességének határait és hátralépni, azért, hogy a gyermeke boldog és egészésges legyen. Dolgok, a mire az igazi anyák képesek…- gondoltam naívan. Szóval amióta velem van a kiscsillag egy alkalom sem maradt el a találkákból. És veszek anyának virágot is, meg rajzoltatok is kiscsillaggal, szóval, igyekszem éreztetni, hogy van helye és fontos helye van, ami kapcsolatunkban is. (habár az Anyák napi virágra azt hitte hogy biztos nevenapjára hoztuk (Mi van? Miért? Húú…) és a ballagásáról egyenest megfeledkezett, magáról olyan képet adott “emlékül” ahol ki van a segge a miniszoknyából és épp egy idegen férfi markolássza…,  de a kislánya életkorát és ruháinak méretét megjegyezni sehogy nem sikerül neki…, na de mindegy…)
Azonban tegnap tényleg nagyon dühös lettem. Kiderült ugyanis, hogy a babámat azért viszi ki, hogy apukájával titokban beszéltethesse (telefonon), aki el van tiltva (fel van függesztve) a szülői felügyelet alól, sőt látni sem láthatja (gondolhatjátok, hogy nem véletlenül!), és közben még undorítóan bántó dolgokkal is igyekszik tömni a fejét. Például, hogy netán  én verem, meg erőszakoskodok vele, hogy hívjon engem anyának és ne őt…
És kiscsillag olyan aranyos volt, mert meg se várta, hogy elmenjen az anyja, azonnal ott helyben odaszaladt, ölembe ült és súgta,  hogy anyája mire akarja rávenni és hogy mondta, hogy “Neeeem, dehogyis!”…
Jelentettem a dolgot, hogy esetleg beszélgessenek el anyával, mert van nekem határom, igen nagyon széles, de ő nagyon a peremén lépdel, át ne essen a ló másik felére, mert ott az én nem kedves tekintetem fogja őt várni… A nevelőanyáé, aki megvédi a gyermekét. Bárkitől.

Ennyit az én jóhiszeműségemről, az “anyákról alkotott mitológiai képemről” (lásd.:amire csak ők képesek) és a valóságról, ehhez képest.:(
4. Babácskám szülinapjára annyi ajándékot kapott, hogy azt se tudta mere nézzen. Igen, túlzásba estem, ez nem is kétséges, belátom. Van ez így, ha elfogultan szeretünk…. Mindegyiket becsomagoltam, lufit kötöttem rájuk és elrejtettem az egész házban szerteszét. Úgy kellett kiscsillagnak megtalálnia, kitapogatni és kitalálni mi az. Volt ám nagy örömködés, meg mulatozás. Imádom a nevetését.  Olyan jó látni, hogy boldog.
5. És jár ám a pszihológushoz, akinél kicsapta az első nagy nagy hisztit (a pszihológus azt mondta már nagyon várta, és “örül neki”, ez is egy pont, ahová el kellett jutniuk). Na ha ezt akarta: megkapta (minden vágya így teljesüljön).:)
Történt ugyanis, hogy babám fogta magát, kijött a foglalkozás felénél és vissza nem akart menni. Bedurcizott és olyan kritikával illette a kedves nénit, meg a foglalkozást is, hogy volt mit pislogni a leányom helyett, aki csak engem ölelt volna, és azt akarta, hogy vigyem el őt erről a szar helyről.. a rossz foglalkozásról, az unalmas játékoktól….
Nem vittem el. És metakommonikációs eszköztárunkat felhasználva (pillantásokból és testtartásból arc és kézmozdulatokból olvasva) egyezséget kötöttünk a gyermekpszihológussal. Miután megmondtam a kicsimnek, hogy ez egy kötelező óra és hogy a javára válik, tartsa magát a nénivel való egyezségükhöz, nem megyünk haza, – elfordultam tőle és folytattam az ottani kollégával való diskurzust, tudomást sem véve kiscsillag hisztjéről.
A pszihológus egészen hosszú egyezkedésbe és párbeszédre kényszerült vele a várakozóban. Szerintem nagyon jól és következetesen csinálta, így habár a váróban, de tőlem teljesen függetlenül folytatták a foglalkozást, később még vissza is sétáltak a szobába. Szép munka!
Szóval, haladgatunk. Beszélniük kell majd a “barátról, akivel beszélget”, a folytonos remegésről, és a témákról amikről, csak annyit hajlandó mondani “ezt most fejezzük be”, a hazudozásról, hogy nem tud játszani és barátkozni, a gyógyibogyi szedésmániáról….
Amikor azt mondtam, hogy az én gyönyörűm nehéz eset, azt komolyan is értettem. Nem szubjektíve (a saját megtapasztalásaimra hivatkozva mondom) hanem objektive nézve sérült a kicsi lány személyisége. Nem bírnak vele felnőtt emberek, és kis gyerekek . Kicselezi őket, nagyon ravasz, számító, kitartó a maga lázadásában, érzék nélkül eleméb vág akibe tud, félelem nélkül pimasz is szemtelen, és szempillarezegtetés nélkül a másik képébe hazudik, de hatalmasakat. Megbánásra ne nagyon számolj. Ő túlélő.

Ilyen. S nem tudom mennyit fog változni. (Szerintem keveset, hiszen már kialakult az alaptermészete). Nem tudhatom soha biztosan hogy az ölelése igazi e és a bántásáról sem, hogy tényleg nekem szól e. Hááát, ilyen ez.
DE NEM AZÉRT KELL SZERETNÜNK VALAKIT MERT JÓ. VAGY MERT MEGÉRDEMLI. MERT OKOS. MERT KEDVES. MERT…
A szeretet adás. Az én családom nagyon szereti a kisccsillagot. És ez így is marad.

Egyébként két tinivel élek, na hát ők még tudnak olyanokat művelni, hogy ha a szeretet viszonzás alapú lenne, úgy “meghátalnám őket”, de igazán, hogy csak csattan-roppan-kattan-nyekken… Oszt mégis marad a jó öreg megbocsájtás, meg az örökkön örökké tartó hűséges és kitartó, mindig hinni és megújulni tudó szeretet.
Ezek vannak. Oszt jól vannak ezek így:)