Én úton vagyok. Ti?
Kedves Olvasók! Ebben a részben magamról írók főként és azt szeretném megtudni, ti hasonló helyzetekben voltatok e és ha igen, miként reagáltatok. Én őszintén vallok millamilláról, meg a két térkövetelő lányomróll is. Kérlek utazzatok velem az én vonatomon.
"Ha egy filmben szerepelnék, mindig azt képzelem én vagyok, aki visszafordul a golyó ütötte sebesült miatt, aki persze meggyógyul engem meg kétszer fejbelőnek. Mondjuk a második részben (ha sori), vagy nagy mozi esetnén az első negyed órában:) Deee: visszajövök. Nem leszek a földi törvények rabja. Maradok aki voltam és legyőzöm a halált (is). Kurvára átírom a forgatókönyvet, miért is ne? 1. ez az én könyvem, 2. író vagyok ám: az én képzeletem határtalan, és dacolok míg élek, és azon is túl. Nyugodtan lehet félni tőlem. A feladás: nem játszik. Az elfogadás, na az már annál inkább. De ez önkéntes. Földi erő nem kényszeríthet rá."