Tanult és hozott magatartásformák-dilemmák között örlődöm –

Saját tulajdonságok? “Szeretem ha vérzek, és szép vagyok, mert látszanak a bordáim”

• Ne kapargasd a sebeidet baba, mert vérezni fog!

Csak kaparja.

• Csillagom kértem, neee, elfertőződik, csúnya lessz, ne csináld…- húzom el a kezét a lábán lévő vérzésig kapart sebtől.
• De én szeretem ha vérzek.

Na most erre mit szóljak? A lélegzet is bennem marad ezektől az elszólásoktól.

• Kérlek ne nyald a szád, mert kifújja a szél és fájni fog.
• Akkor vegyél rá lúzst nekem! Lúzst akarok!
• Nem veszek rá, mert az nem arra való, nincs rá szükséged, kicsi lányoknak nem kell rúzs. Kérlek ne nyaldosd a szád szélét, mert kicserepesedik, piros lesz.

Másnap az egész szája körül kipirosodik.

• Ezt miért csináltad?- mutatok a szájára.

Semi válasz.

• Kérlek mond el miért csináltad, amikor megbeszéltük, hogy nem tesz jót neked, ha nyaldosod magad.
• És akkor mi van ha én ezt elfelejtettem?
• De nem felejtetted el, mert te ehhez túlságosan is okos vagy. Nézz rám: azért csináltad, hogy piros legyen a szád?- jutott eszembe a tegnap elejtet mondatom.
• Igen. – süti le a fejét. Most látom, hogy a szeme már megint teljesen ki van kenve, fehér szemhéjpúderrel….

(Azt hittem ezt tegnap megbeszéltük, amikor a szappant hagyta az arcára száradni -úgy mentünk oviba, habos fehér arccal-  hogy szebb legyen a bőre…)

És ekkor eszembe jutott még egy dolog. Fotózást igértem neki a személyi igazolványkészítés miatt. Végignézte ahogy Hannáéknak készült a személyi és majd fejét vesztette, hogy ő nem pózolhat (van hogy 50 fotót is csinálnom kell róla, száz helyszínen, különböző pózokban egy nap alatt). Titkon leste Hannát, hogy úgy nézzen ki, mint ő és mondogatta: “De hát Hanna is ilyet használ. De hát Hannának jól áll nem?”

Amikor végre eljött az ő személyigazolvány készítésének a napja (tudjátok ez nem egyszerű, egy csomó hivatalos papír kell és a gyámnak is jelen kell lenni, mint aláíró személy…) csak aznap árultam el neki és csak amikor már sétáltunk az úton. Ugrálni kezdett az úttesten és egy pillanat alatt megbolondult örömében, hogy pózolhat és róla készül a fotó. Éppen egy cicás hajpánt volt a fején és az én hosszú, Vacskamatis kötött sálam. Hála az égnek semmilyen smink nem került rá aznap.

• Nekem túl nagy a hasam. Tudom, hogy nagy.
• Csillagom?!- nézek rá dühösen, hogy nehogy elkezdje megint…
• De látszanak a bordáim. Kilátszik a csontom. – örül- A Juditék (előző nevelők) is azt mondták, hogy haspók vagyok, de legalább vékony. Nagyon vékony. Én szeretnék még vékonyabb lenni. Mert az jó. Látod látszanak a bordáim. Az jó.

Nem hiszem el, hogy hat és fél évesen, hogy lehet valakinek  ilyen durva testkép zavara. Dühös lettem. Mos tényleg ezzel kell foglalkozzak, amikor azon vagyok, hogy felhízlaljam, mert olyan vékony, hogy az agyi fejlődése is visszamaradhat (a neuronok kapcsolódásához rengeteg szénhidrátra van szükség, főleg ebben a korban), mert a teste az összes energiáját a létfenntartására fordítja. Most végre nagyon jól eszik (otthon két szelet vajas-sonkás-sajtos kenyér, egy joghurt, oviban legalább mégegyszer ennyi-reggelire!) és tessék, állandóan előjön a szekrényből ez a testkép zavar szörnyecske, amit jól beleplántáltak mások kiskorában. Nem hogy olvastak volna neki mesét! Vagy színházba vitték volna! Jajjj, vagy felkészítették volna az iskolára, mert már négy éve ovizik, majd hét éves és fogalma sincs mi a különvség a 4 meg a 7 között. Egyátalán nincs egzakt fogalomképzése, nem érti mi a különbség nap, hét és hónap között, vagy a hétfő és kedd milyen kapcsolatban vannak.

Hozott szokások?! Mit tegyek?

Hirtelen még dühösebb lettem, mert arra gondoltam miért kell nekem mindig két szatyor hülyeséget hazacipelnem minden anyával való látogatás után?! Büdös és koszos nagy méretű hordott kopott ruhákat, meg lejárt szavatosságú halom édességet… Minek? (nem is jó rá és nem is hordható) De a feladatmegoldó füzetet meg a társasjátékot hiába adom oda, egy feladatot sem képes a lányával megoldani, azonban beígér neki egy újabb görkorcsoját, hiába kérem, hogy neeee tegye, mert már van neki egy és azt se használja. Még két ezer forintot is dug a kislány zsebébe, ami mindennek a teteje, persze csillagom ordibál velem, hogy de neki az is kell, és tojik arra, hogy édesanyjának, talán az utolsó pénze volt és követeli a még többet, ordítva, hogy én semmit nem veszek neki (máskor meg én vagyok a legcukibb, aki mindent megvesz neki…szó szerint ). Az anyja kilóra vásárolja meg a “szeretetet” és a megbocsájtást a nem törődése miatt (én meg cipelhetek, pakolhatok, moshatok…).

Mennyi a hozott tulajdonság és mennyi a tanult?

Egy kapott gyermek esetében ez hatalmas fejtörést jelent. Mert a természetén aligha tudok változtatni, amit tanult, talán.

Egyre csak az jár az eszemben, amit Hárs György Péter, gyermekotthonban dolgozó szakember írt egyik cikkében: “a kicsik még megmenthetők lennének…”  Ki a kicsi? Meddig kicsi? Azt érzem, az én csillagom kész személyiség. Nehezen, nagyon nehezen alakítható.  Az alaptermészetéből vagy a tanult viselkedéséből fakad, hogy ennyire két/sok arcu?! Nem tudom. Ez nagyon nehéz.

Azt el kell ismerni, hogy mindenhol és mindenki folyamatosan hazudott az én kicsimnek. Olyan világban élt, ahol a szükségei betöltéséhez színlelni, hazudni, és manipulálnia kellett. Ha játék kell(ett): nagyon szeretett, ha menni akart valahová: kiskutyanézésbe fogott, ha nem akart megcsinálni valamit, azt hazudta elfelejtette vagy fáradt, nem hallotta… A hazugság számára olyan alapvető, hogy annak ellenkezőjét nem is tudja értelmezni. Mármint az őszinteséget.

Nem telik el nap, hogy ne ölelnénk meg egymást jó szorosan, ne puszilgatnánk meg egymást és ne fejeznénk ki egymás felé a szeretetünk. Bárcsak tudnám ebből épp mennyi az igaz részéről.

Az van belé kódolva, hogy azt mondja, ami a vágyai megszerzéséhez szükséges. Így azonban soha nem lehetek bizonyos az érzéseinek valódiságában.

Nagyon sokat szurkálódik és tudom, hogy direkt bánt engem és másokat. Örömét leli abban, hogy leszidom Lilit, vagy Hannát, sőt követeli hogy ott lessen és hallhassa azt.  Állandóan árulkodik, hátha valakit besározhat (akár engem is mások előtt). Nem tudom miért… Nehéz ezt látni, főleg úgy, hogy én és a lányaim és mindenki, tényleg mindenki (ovónéni, rokonok, én), folyton felülemelkedik ezen és túlszeretjük őt.

Egyébként ma osztott meg velem a gyámja egy történetet. Kérte a csillagomat, hogy menjünk, mert végeztünk az okmányirodában.

• Babám gyere.- mondta neki kedvesen, ahogyan azt tőlem is hallotta.
• Nem vagyok a babád! – szúrta oda hegykén és tiszteletlenül.
• Jah, csak kedves akartam lenni veled, azt is mondhattam volna neked, hogy “gyere északi boszorkány”.  Erre a kicsim nagyon meglepődött. Így is lehet ám…Hogy ez nekem eszembe sem jutott. Hogy én ehhez nem vagyok elég bátor… Pedig milyen igaz… ♥

Biztos alapok a továbblépéshez

Ezeken a bizonytalanságokon csak úgy tudom túltenni magam, hogy az ő érzéseitől és megnyilvánulásaitól teljesen függetlenül döntést hoztam: szeretni fogom és nem hagyom magára őt.  Bizonyára könnyebb olyat szeretni, aki hálásan kéri a szeretetet, és viszonozni is képes azt. De a szeretet adás, nem feltételekhez kötött.

Szeretlek csillagom♥